Több mint egy év telt el azóta, hogy Kínából vitatott körülmények között elszabadult egy új, korábban ismeretlen kórokozó, a COVID-19. Ez a súlyos légzőszervi megbetegedéseket kiváltó vírus megdöbbentő gyorsasággal terjedt el az egész világon és a mai napig közel 115 millió embert fertőzött meg és több mint 2,5 millió áldozatot szedett. A kisebb-nagyobb megszakításokkal tomboló járvány, amely napjainkban éppen a harmadik hullámnál tart olyan gazdasági és szociális kataklizmát hozott magával, amelyet 75 éve, a második világháború óta nem látott az emberiség.
Noha meglepő gyorsasággal, már 2020 december végén elérhetővé vált a kórokozóval szembeni első védőoltás, és viszonylag gyorsan felfutott a különböző vakcinák tömeges gyártása, mégis hónapokra, mitöbb évekre lesz szükség, hogy az emberiség visszatérhessen a korábban megszokott életéhez. A járványhelyzet jelen állásában nem is létezik más megoldás, mint az oltás, hiszen a kontaktusok számának csökkentése egy év alatt sem vezetett sehova.
Magyarországon a második félévben nagy valószínűséggel, (annak köszönhetően, hogy az Európai Unióban egyedülálló módon több helyről is biztosított az oltóanyagok beszerzése, és hogy a lakosság körében is egyre nagyobb a vakcinákkal szembeni bizalom) normalizálódni fog a helyzet és az ősz folyamán minden szempontból visszatérhet az élet a régi kerékvágásba.
Az emberek egyre türelmetlenebbül várják a helyzet javulását és mindenki azt találgatja, mikor ér véget a hosszú hónapok óta tartó rémálom. Én így március elején, amikor újabb szigorításokra kényszerül az ország, a következő forgatókönyvet látom magam előtt:
Jelenleg 850 000 a beadott vakcinák és kb. 500 000 a fertőzésen átesettek száma, így nagyjából 1 350 000 fő minősül védettnek. Véleményem szerint legalább még 4 millió embert be kell oltani, hogy le tudjuk győzni a járványt és ehhez akár még 4 hónapra is szükség lehet. A járványban az igazi fordulatot a nyár hozza el, a második félévtől már lényegesen jobb lesz a helyzet, és alig lesz olyan intézkedés, amelyeket mostanság kell elszenvednünk. De addig is fokozatosan jön a nyitás és tér vissza az élet a megszokott mederbe.
– Áprilisig semmi, azaz tart a március elején elrendelt, kéthetesnek nevezett zárlat!
– Húsvét környékén feloldják a márciusi rendeleteket, és eltörlik az éjszakai kijárási tilalmat is. Minden bolt a szokásos nyitvatartással üzemelhet.
– Április végén normalizálódik a helyzet a kórházakban.
– Május elején nyit a vendéglátás, be lehet ülni egy kávéra és már a közterületeken nem kell maszkot viselni.
– Június végére már legalább 5 millió ember, Magyarország lakosságának a fele védett!
– Második félévtől már alig vannak korlátozások. A vásárlások során sem kell már maszkot viselni, a külföldiek oltási igazolvánnyal jöhetnek az országba, illetve ilyen okmánnyal lehet utazni majd itthonról is külföldre. Tömegrendezvényeken viszont még valószínű kell a maszk.
– Az ősz folyamán szerintem teljes visszatérünk a normális élethez és már szabadon rendezhetünk akár Halloween partit is, valamint koncertekre, színházba és meccsekre is maszk nélkül mehetünk.
Védőoltásokra azonban legalább az ország lakosságának a felénél, körülbelül 5 millió embernél valószínű még évekig szükség lesz, amelyeket bizonyos időszakonként (talán évenként) meg kell majd ismételni. Kisebb gócpontok és lezárások azonban még bárhol lehetnek, akár évek múlva is, hiszen néhány esztendő még biztosan rá fog menni, hogy az emberiség véglegesen legyőzze a koronavírust.
Tehát a járvány a nyugati világban valószínű még ebben az évben szinte teljes egészében legyőzhető lesz, de hogy milyen mértékben és mennyi ideig fog kedvezőtlen hatást gyakorolni a gazdaságra az pillanatnyilag megjósolhatatlan, de az biztos, hogy hosszú évekre, akár évtizedekre (!) lesz szükség mire kiheverjük a koronavírus-járvány következményeit.
H.A.