Éltem és cselekedtem miközben próbáltam ember maradni…

 Éltem és cselekedtem miközben próbáltam ember maradni…

A Magyarországon közlekedő autóknak majdhogynem a felének döbbenetes állapotban vannak a fényszórói, amely miatt nem is szabadna, hogy részt vegyenek a közúti forgalomban! Érthetetlen számomra, hogy ezek a járművek, miként mehetnek át a műszaki vizsgán. Ősszel, a téli időszámítással kezdődően, amikor a korai sötétedést követően is javában tart a csúcsforgalom, akkor tűnik fel csak igazán, hogy milyen sok járműnek nem működik megfelelően a világítása.
A rosszul beállított, kiégett vagy utólag xenon izzókkal tuningolt autófényszórók nap, mint nap megkeserítik az autósok életét és okozhatnak akár baleseteket is, miközben a magyar hatóságokat nem nagyon érdekli, hogy milyen világítással rendelkező autók vesznek részt a forgalomban. Kár, hogy az utóbbi időben leginkább már csak sebességellenőrzésből áll a rendőrség munkája…
Gyakori eset a hazai, elöregedett autóparkból adódóan a befakult, opálos műanyag fényszórók. Az ilyen lámpával közlekedő nemtörődöm sofőr azon kívül, hogy nem fog semmit látni a közvilágítással nem rendelkező utakon, mások biztonságát is nagymértékben veszélyezteti, hiszen nem lesz képes időben észlelni a környezetében történő eseményeket. Szintén gyakori jelenség a rosszul beállított fényszórók, helytelenül beillesztett izzók, xenon szettekkel házilagosan átalakított autólámpák. Sajnos rendszeresen találkozhatunk olyan járművekkel is, amelyeknek egyáltalán nem világít valamelyik lámpája.
Meglepő módon nem csak a hanyagság miatt beszélhetünk az utakon lévő zavaró fényforrásokról, hanem átgondolatlan fejlesztések miatt is, úgy mint az egyre elterjedőben lévő LED-es autólámpák esetében, amelyek teljesen elvakítják a szemből érkezőket, valamint zavarják az előttük haladókat. A probléma olyan mértékű, hogy az uniós hatóságok már az ilyen típusú fényszórók betiltását fontolgatják! Persze lenne ezekre a LED-es fényszórókra is jó megoldás, mégpedig a Matrix-os fényszórók alkalmazása, de ezeknek a berendezéseknek a magas ára egyelőre nem teszi lehetővé, hogy általánosságban elterjedhessenek az autóiparban.
A vakító, bosszantó autólámpák körüli problémák egy kis odafigyeléssel legtöbbször orvosolhatók lennének, persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tíz évnél idősebb autók esetében már jelentős anyagi ráfordítást igényel a közlekedésbiztonságnak megfelelő állapotot fenntartása, de egy felelősen gondolkodó ember számára nem szabadna, hogy ez gondot jelentsen. Ausztriában például nagyon komolyan veszik, ha egy autónak nincs rendben a világítása, akár egy rendőri ellenőrzés során, a tetemes pénzbírság mellett, ki is vonhatják az adott járművet a forgalomból. Tudom, nem túl kedves megjegyzés, de nem kötelező autóval közlekedni, ha valakinek nincs rá pénze, hogy a közlekedésbiztonság szempontjából makulátlan autóval vegyen részt a közúti forgalomban, az inkább használja a közösségi közlekedést, mert egy elhanyagolt műszaki állapotú autó csak baleseti veszélyforrás az utakon!